Ha az embernek gyerekei vannak, előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor már nemcsak gondolkodik rajta, vajon mikor engedje őket egyedül menni az iskolába, hanem meg is teszi.
Tízévesen vajon itt az idő?
Kis eszetlenek a drágáim... Nagy az én dilemmám.
Emlékszem, gyerekkoromban 5 percre laktunk az általánostól és nagyon hamar eszembe jutott, hogy képes lennék már egyedül is járni-kelni. Nagyjából tízéves korom körül.
A mostani helyzetet azonban nehezíti, hogy troliznunk kell. Tehát nem arról van szó, hogy kilépünk reggel a házból és végigsétálva a járdán 5 perc múlva az iskola kapujában találjuk magunkat. Troli előtt egy "csodálatos" zöld lámpa + kanyarodósávval nehezített átkeléses feladatunk is van.
Ha ők nem volnának eszetlenek, elég hozzá egy idióta sofőr. Lányom egyik reggeli elfoglaltsága, hogy számolja, mennyien hajtanak át nemhogy a sárga, de a piros(!) jelzésen is - minden nap!! Ijesztő számok...
Persze az eszetlenségét legyőzi egy gyerek, ha bízunk benne és a maga útjára engedjük. Talán legyőzi... Biztosan legyőznék ők is, de... Pedig lassan itt az idő! Már van osztálytársuk, aki - messzebbről is - egyedül jár, de úgy látom, még többségben vannak a kísért gyerekek.
Szóval? Mikor jön el az idő??
Yoe.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.